Programm


Esőember

Esőember

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent. Két egymásra utalt testvér közös úton indul el. Charlie ugyanis apja halála után nemcsak azt tudja meg, hogy mindössze néhány rózsabokor és egy rozzant autó az öröksége, hanem megismeri a hárommillió dollárnyi vagyonra szert…  mehr

Kartentypen


4 900 Ft

Aktuelle Veranstaltungen



Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent. Két egymásra utalt testvér közös úton indul el. Charlie ugyanis apja halála után nemcsak azt tudja meg, hogy mindössze néhány rózsabokor és egy rozzant autó az öröksége, hanem megismeri a hárommillió dollárnyi vagyonra szert tevő örököst is, aki nem más, mint az eltitkolt, intézetben élő Savant-szindrómás bátyja Raymond. A pénz megszerzésének reményében gyámságot vállal felette, majd kezdetét veszi közös életük.

Angebote


A Jóbarátok egyik írójának komédiája rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos és hol vérre menő, hol röhejes természetrajzát.

Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az…

Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!