Tytuł


MU Színház: Felnőttkorunk '89

MU Színház: Felnőttkorunk '89

A Felnőttkorunk ’89 a MU Színház hatvanéves kor feletti civilekből álló közösségének vitaszínházi előadása, amely az 1989-90-ben Magyarországon lezajlott politikai, illetve társadalmi eseményeket vizsgálja.
 więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 16 Lutego 2020 19:00

Az előadással célunk, hogy a rendszerváltás témáját körüljárva teret nyissunk a jelenkori Magyarországot is érintő kérdések produkció keretein túli megvitatására.

A vitaszínházi előadás fókuszában a 1989-90-es rendszerváltás eseményei állnak. A címmel egyszerre utalunk a magyar társadalom, demokratikus berendezkedésre váltásából következő szimbolikus felnőtté válására, valamint arra, hogy az eseményeket a hatvan év feletti civilekből álló közösségünk már felnőttként élte meg. A közösség tagjai aktív résztvevői, elszenvedői, haszonélvezői voltak a ’89 körüli eseményeknek.

A Gyerekkorunk ’56 előadással elindított múltfeldolgozó folyamat következő állomásaként azt vizsgáljuk, miként hatott résztvevő-nézőink és résztvevő-alkotóink életére a rendszerváltás, hogyan értékelték, érzékelték az átalakulás éveit és eseményeit a múltban, és hogyan gondolnak vissza rá napjainkban, milyen hatással van családjukra, környezetükre, és hogyan értékelik a mai magyar társadalom, politika és gazdaság helyzetét e történelmi esemény fényében.

Résztvevő-alkotóink nézőpontja azért is izgalmas, mert szemtanúi voltak az 1956-os forradalomnak, míg az 1989-es rendszerváltást, ahogy az azt megelőző szocializmust és az azt követő demokráciává alakulást is felnőttként élték meg, s élettapasztalatuk, különböző társadalmi és szakmai hátterük révén változatos nézőpontokból viszonyulnak e történeti eseményhez.

Az előadást műfaji változatosság jellemzi. A vitaszínházi forma lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők megvitassák véleményüket az előadásban felvetett témákkal kapcsolatban. Az alkotók által írt haikuk, egypercesek és visszaemlékezések különleges, közös múltfeldolgozásra invitálják a nézőket.

Sereglei András Magyarország egyik legkiemelkedőbb színházi nevelési műhelyének, a Káva Kulturális Műhelynek a tagja, színész-drámatanár. 1992 óta foglalkozik színházi neveléssel, azóta számos produkcióban vett részt. 2013 óta a MU Színház közösségi színházi projektjenek szakmai vezetője, rendezője.

Róbert Júlia 2008-ban szerzett diplomát az SZFE dramaturg szakán, azóta főleg független színházi társulatoknál dolgozik. 2004 óta foglalkozik színházi neveléssel, 2012 óta pedig rendszeresen dolgozik író-dramaturgként a Káva Kulturális Műhely komplex színházi nevelési előadásaiban. Az SZFE Doktori Iskolájában témája a részvételi színházi előadások dramaturgiája és írástechnikája volt. A MU Színház hatvan év feletti civilekből álló közösségével az Ezüstlakodalom című előadás kapcsán dolgozott már együtt.

A MU Színház 60+ civil közössége

Magyarországon rendhagyó módon 60-90 év közötti civilek hoznak létre közösségi színházi előadásokat a MU Színházban. Korukat meghazudtoló aktivitással alkotják meg a produkciókat, amelyeket több hónapos, összetett próbafolyamat, közös kutatás előz meg.

A programsorozatunkat 2012. márciusában indítottuk el a MU Színházban a Táncórák idősebbeknek táncórával, amely máig megrendezésre kerülő, a közösségi játékra, aktivitásra építő foglalkozás hetente egyszer. A második állomás 2013-ban a Katona József Színházzal együtt készített Hátra arc! előadás volt, amely során 60 évesnél idősebb és 22 évesnél fiatalabb civilekkel dolgoztunk együtt. A programsorozat folytatása a Roseto-projekt volt, ahol drámapedagógusok segítségével három generációt képviselő civil közösséggel dolgoztunk tíz hónapon át a szolidaritás és a kirekesztés témakörében, a bemutató a 2014-es Színházak Éjszakáján volt. Programsorozatunk következő állomása a tíz hónapon át tartó MU, a kultúra szigete projekt volt, amely során színházi nevelési és közösségi színházi technikákkal a kultúra témáját vizsgáltuk egy budapesti és három vidéki szép korú közösség közreműködésével. A létrehozott előadásokat A Részvétel Hete rendezvény keretében mutattuk be 2016. április 21-23. között. Ekkor született az Ezüstlakodalom, a budapesti közösségünk előadása, melynek tantermi verziója is készült. A közösség a 2016/1017-es évadban a múltfeldolgozásra fókuszált. Saját emlékeikből állítottak össze előadást az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán, Gyerekkorunk ’56 címmel.

időtartam: 100 perc
korosztály: 16+

Szereposztás / stáb:

Rendező: Sereglei András
Dramaturg: Róbert Júlia
Vitaszínház szakértők: Hajós Zsuzsa, Nyári Arnold, Tárnoki Márk
Produkciós vezető: Sztripszky Hanna
Projektvezető: Erős Balázs

Résztvevő-alkotók:
Fullár Gyula
Gárdos Mari
Horváth László
Horváth Lászlóné
Jenes Eszter
Kabai Erzsébet
Kaposvári Mari
Kiss Károly
Konkoly Thege Marianne
Kovács Zoltánné
Ladányi Zsóka
Radvánszki Katalin
Still Tamásné
Terék Katalin
Vaszilievits-S. Györgyné
Velancsics Gabriella

Támogató: Készült a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával.

Nasza oferta


Május 11-én fergeteges ValMar koncerttel zárul a 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.

Proponujemy również


A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló…

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.