Programm


Vajda Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Vajda Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

A zenekar mesterei
Vajda Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
 mehr

Liszt: A bölcsőtől a sírig – szimfonikus költemény
Ligeti: Csellóverseny

SZÜNET

Brahms: 4. (e-moll) szimfónia, op. 98

Rohmann Ditta (cselló)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vajda Gergely

A zenekar mesterei nevű bérletben a Zeneakadémia hallgatókból álló szimfonikus együttese mutatkozik be. A növendékeket az elmúlt években több jól ismert karmester is vezényelte, most Vajda Gergely áll a zenekar élére. Vajda zeneszerzőként is dolgozik, így karmesterként is a kortárszene szakértőjeként tartják számon. A hangverseny első felében magyar vonatkozású műveket hallhat a közönség: Liszt Ferenc és Ligeti György egy-egy kompozíciója szólal meg. A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költemény Liszt utolsó alkotása ebben a műfajban – az idős zeneszerzőt Zichy Mihály tollrajza ihlette meg. Ligeti György az 1960-as években írta csellóversenyét, ezt a kéttételes, avantgárd művet. Ezen az estén a neves gordonkaművész, Rohmann Ditta játssza a szólót. A szünet után egy gyakrabban előadott darab következik: Brahms csodálatos 4. szimfóniája.

Angebote


Sáfrány, a sztárügyvéd mindenhez ért, amiben szerelem van. Ahhoz főleg ért, amiben pénz…

A Recirquel az idei téli szezonban új, az év végi ünnepek hangulatát idéző…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!