Aranytíz

Aranytíz

Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik.

Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak.

Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált.

És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is.

Az Aranytíz megközelíthető: a 2-es metró Kossuth téri megállójától a 3-as metró Arany János utcai megállójától a 2-es villamos Széchenyi István téri megállójától a 15-ös autóbusz Széchenyi utcai megállójától a 72-es és 73-as trolibuszok Arany János utcai végállomásától a 78-as trolibusz Kossuth téri végállomásától

Jegyinformáció: jegyrendeles@aranytiz.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre a kommunikacio@aranytiz.hu e-mail címre küldött levelével. A tárgyban szerepeljen a "hírlevél" szó!

Az épület akadálymentes!

WIFI - A kódot kérje az információn!

Az Arany János utca és a Tüköry utca sarkán most már biciklitároló is található.

Tovább 1051 Budapest, Arany János utca 10.

Aranytíz

Részletes információ


Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik.

Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak.

Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált.

És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is.

Az Aranytíz megközelíthető:
a 2-es metró Kossuth téri megállójától
a 3-as metró Arany János utcai megállójától
a 2-es villamos Széchenyi István téri megállójától
a 15-ös autóbusz Széchenyi utcai megállójától
a 72-es és 73-as trolibuszok Arany János utcai végállomásától
a 78-as trolibusz Kossuth téri végállomásától

Jegyinformáció: jegyrendeles@aranytiz.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre a kommunikacio@aranytiz.hu e-mail címre küldött levelével. A tárgyban szerepeljen a "hírlevél" szó!

Az épület akadálymentes!

WIFI - A kódot kérje az információn!

Az Arany János utca és a Tüköry utca sarkán most már biciklitároló is található.


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!