Belvárosi Szent Mihály templom

Belvárosi Szent Mihály templom

A Belvárosi Szent Mihály-templom, vagy Belvárosi Szent Mihály Templomigazgatóság Angolkisasszony temploma Budapest Belvárosának egyik katolikus temploma. Története: A domonkosok Pest város déli részén 1230 körül alapítottat rendházat és templomot. A tatárjárás után új helyre került a templom. Itt, a domonkosok telkén gyűlt össze az az országgyűlés 1308-ban, amely királlyá választotta Károly Róbertet. 1541-ben török uralomra került a templom, és elpusztult. A török kiűzése után 1700-1765 között építették fel a jelenleg látható barokk stílusú templomot. Az 1785 és 1786 közötti időszakra a pálosok kapták meg az épületet, mert II. József magyar király feloszlatta a domonkos rendet. Majd 1787-ben az angolkisasszonyok tanító rendje kapta meg. Megrongálódások, restaurálások: Kisebb árvizek 1799-ben és 1809-ben, majd a nagy árvíz pusztította 1838-ban, amikor a templomban két méteren állt a Duna vize. 1809-ben a templom teteje és két tornya égett le. 1892-ben belső felújítás, 1964-1968-ban külső felújítást végeztek. Ekkor meszelték le a mennyezet és falképeket. 1997-1998 között teljes külső renoválás volt. A templomba óraszerkezet került. Művészeti élet: A templomban sok esetben gyermekek bibliai ihletésű rajzait, kollázsait kiállítják. 2004 óta Liszt Ferenc énekkar működik Farkas Mária karnagy vezetésével. Húsvéttól decemberig ingyenes, illetve belépőjegyes koncerteket szerveznek heti rendszerességgel.
Viac Váci utca 47/b., 1056 Budapest

Belvárosi Szent Mihály templom

0 Podujatí


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.