Holdvilág Kamaraszínház

Holdvilág Kamaraszínház

A Holdvilág Kamaraszínház 1997-től működik ezen a néven. Elődje A Hold Színháza 1995 szeptemberében alakult fiatal színészekből és képzőművészekből.

Ez a színház egy szokatlan formanyelv kikísérletezésére vállalkozott, amit a komplexitás jellemez. A színpadi megjelenítés egyaránt épített zenei hatásokra, az írott szöveg gondolati lehetőségeire, a fényekre, a téri formákra. A tárgyi világ különféle elemei az előadások szerves részeivé váltak.

A darabok a társadalmi lét feszültségét ragadták meg. Világukat a groteszk, lírai, ironikus hangvétel jellemezte. A Hold Színháza több ízben sikeresen vett részt külföldi turnékon, fesztiválokon, például Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Angliában.

A Holdvilág Kamaraszínház jelenlegi társulata főleg azokból a fiatalokból szerveződött, akik 1993-ig a Pinceszínházban működtek, kiegészülve néhány tapasztaltabb művésszel. 

Színházi tevékenység mellett a kultúra más tényezőivel is találkozhat náluk a közönség. Céljuk egy olyan hely létrehozása, ahol a színjátszás és annak oktatása mellett más kulturális lehetőségekkel is találkozik az idelátogató. Ilyen például a filmvetítés, képzőművészeti kiállítások, zenei események, irodalmi estek szervezése.

A Holdvilág Kamaraszínház különleges színház. Egyetlen SZÍNHÁZ az országban, ami MOZI-ként is működik. Azon kevés színházak egyike, ahol állandó kiállításban gyönyörködhet a nagyérdemű. Egyetlen színház az országban, ahol INTERNET-PONT is várja a nézőket. Azon kevés színházak egyike, ahol szívesen maradnak együtt a nézők és a színészek egy kis "előadás utáni csevely"-re .

HASZNOS INFORMÁCIÓK: A 2012/2013 évadban a színház előadásainak helyszíne: ANGYALFÖLDI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (1131 Bp., József Attila tér 4.) Pénztár: előadás előtt 1 órával és minden szerdán 16.00 és 20.00 óra között. Megközelíthető: Az Örs vezér teréről a 144-es, 244-es autóbusszal (József utcai megálló), vagy a 77-es és 92-es buszokkal (Rákosi úti megálló) illetve autóval a Rákosi út vagy a Csömöri út felől.

Fortsæt Angyalföldi J. Attila Müv.Kp. (József A. tér 4.), 1131 Budapest

Kontakt


Adresse: Angyalföldi J. Attila Müv.Kp. (József A. tér 4.), 1131 Budapest
Telefonnummer: 06 1 405-8759
Website: www.holdvilag.hu
E-mail adresse: szinhaz@holdvilag.hu

kort


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.