Jászai Mari Színház - Népház

Jászai Mari Színház - Népház

A színház története

A színházi életet Tatabányán a vendégelőadások mellett az 1964-ben alakult Bányász Színpad alapozta meg. Az amatőr társulatot alapításától kezdve egészen 1973-ig a hivatásos sportolóként a városba került Éless Béla vezette. Már 1973-ban felvetődött, hogy a megyeszékhely megérdemelne egy állandó színházat saját társulattal úgy, hogy az amatőr együttest hivatásos vagy félhivatásos rangra emelik. Ehhez azonban először a Népház épületét kellett volna átalakítani, hogy a színpad és a nézőtér alkalmas legyen kifejezetten színházi előadások létrehozására is. Erre a második rekonstrukcióig kellett várni.

A László Tibor vezetésével megalakult Orpheusz Színház már a felújított épületben kezdett játszani. Saját előadásaik mellett – mint például egy Zsámbéki Gábor által rendezett Pinter ősbemutató – rendszeresen hívtak vendégelőadásokat is, többek között a Nemzeti Színházból és a Vígszínházból. 2004-től a Bányász Színpad jogutódjaként megalakult amatőr együttes, az Orfeusz Társulat működik az épületben. Egyik legutóbbi bemutatójuk Spiró György Kvartettje, a Magyar Szín-Játékos Szövetségtől megkapta a legjobb előadásért járó Paál István diplomát.

1989. október 1-jén költözött az épületbe az Éless Béla vezette Komárom Megyei Játékszín, amely Népház-Játékszín néven Tatabánya első államilag támogatott, hivatásos színháza lett. A színház 1994-ben vette fel a közeli Ászáron született tragika, Jászai Mari nevét. Szobra – Szabó György alkotása – a színésznő születésének 150. évfordulóján kapott helyet az előcsarnokban. Idén tehát nemcsak az új épület megnyitását, hanem a hivatásos színház megalakulásának huszadik és a névadás tizenötödik évfordulóját is ünnepeli a város.

Az elmúlt húsz évben közel 1100 színész fordult meg a Jászai Mari Színház színpadán, és közel 130 saját kiállítású előadás premierjét láthatták a tatabányai nézők. A bemutatott szerzők majdnem fele kortárs, közülük Tasnádi István és Kárpáti Péter háziszerzőnek számít. Kárpáti Péternek – aki dramaturgként dolgozik a színházban és Novák Eszter állandó alkotótársa – öt ősbemutatóját tartották az épületben. Novák Eszter – 2003 óta főrendezőként – meghatározó szerepet játszik a színház szellemiségének alakításában. Az intézmény állandó társulatot ugyan nem tud fenntartani, de az itt dolgozó rendezők (Novák Eszter, Árkosi Árpád, Simon Balázs) hívására a visszatérő művészekből igazi színházi alkotóközösség, Tatabánya virtuális társulata formálódott az elmúlt időszakban.

A színház a harmadik, 2007 márciusától 2009 tavaszáig tartó újjáépítés alatt három évadon keresztül előadásainak nagy részét A Közművelődés Háza színháztermében tartotta. Játszottak a Puskin Művelődési Házban, a Tulipános Házban és szabad téren is. A budapesti Thália Színház Régi Stúdiójában három előadást tartottak műsoron.

Az építészeti és gépészeti újdonságok lényegesen nagyobb választási lehetőséget kínálnak. Zsinórpadlás, színpadi süllyedő, külön bejáratú stúdiószínpad, mobil, a színpaddal egy szintbe hozható nézőtér és süllyeszthető zenekari árok állnak a rendelkezésre. A színpad lényegesen közelebb került a közönséghez és a műhelyek az épületen belül kaptak helyet. A színházterem nézőtere – amelyben az építészek az álmennyezetet elhagyva helyreállították a dongaboltívet – 415 fős, a zenekari árok használata esetén 356 fős nézőteret lehet kialakítani.

A színház 2009. szeptember 25-én tartotta ünnepélyes színháznyitó díszelőadását: Bertolt Brecht darabját Kaukázusi krétakör - Tatabánya címmel Novák Eszter állította színpadra.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: Pénztári nyitvatartás: Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a színház jegypénztára szeptember 1-jétől, hétköznaponként 10 és 18 óra között tart nyitva. Ünnepi nyitvatartás: december 22-ig: hétköznaponként 10 – 18 óra december 23. – december 27.: ZÁRVA december 28. 10 – 18 óra december 29. 10 – 18 óra december 30. 10 – 15 óra Parkolás: A színház Nézői számára parkolási lehetőséget biztosít a színházépület mögötti parkolóban. Az intézmény megközelítése a parkoló és a kamaraszínház oldala felől mozgássérültek számára biztosított.
weiter 2800 Tatabánya, Népház u. 5.

48 veranstaltungen


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!