Kossuth Művelődési Központ

Kossuth Művelődési Központ

 

A ceglédi művelődési központ épülete a Kossuth téren található, mely 1927-ben Ipartestületi Székháznak készült. Abban az időszakban reprezentatív megjelenése miatt “kultúrpalotának” is nevezték, színházterme 1985-ben került felújításra. Azóta is városunk egyik legjelentősebb kulturális létesítménye, melyet városközponti elhelyezkedése is jellemez. Épületegyüttese a korszerű közművelődési formák mellett egyéb, a lakosság szabadidejének hasznos eltöltését szolgálja az értékek közvetítésének szem előtt tartásával.

  1. április 1-je óta intézményünk Kossuth Művelődési Központ Nonprofit Kft-ként működik.

Színházterem:

Közel 500 fős befogadó színháztermünk a kor követelményeinek megfelelő hang-, fény, és színháztechnikával rendelkezik. Minden színházi évadban különböző műfajú előadásokat láthat a közönség havonta több alkalommal. Rendszeresen helyet biztosítunk alkalmankénti műsoroknak, rendezvényeknek, amelyek szervezése, lebonyolítása, a feltételek biztosítása szintén feladatunk, de szólni kell az iskolák sikeres diáknapjairól, városi rendezvényekről is.

Kamaraterem:

A felújított kamaratermünk pódiumelőadások, zenei rendezvények, tanácskozások, konferenciák, színhelye.

Galéria:

A Ceglédi Galériában rendezett kiállításokkal közvetítjük a vizuális kultúra értékeit, melyhez a tárgyi (paraván, tárló, posztamens) és fénytechnikai feltételeink egyaránt adottak.

A fotó-, ipar-, és képzőművészet amatőr és hivatásos alkotóinak munkái láthatók egész évben.

Więcej Kossuth tér 5/a, 2700 Cegléd

wydarzeń: 7


Cegléd - Kossuth Művelődési Központ
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.