Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum alapítását több kísérlet előzte meg. A gasztronómia-történeti múzeumok létrehozásának gondolata a 19. század végétől követhető nyomon.

Az 1966-ban létrejött – a világon máig egyedülálló – országos gyűjtőkörű intézmény a világörökség részét képező budai várnegyedben, az utcának nevet adó egykori Fortuna fogadó patinás épületében kezdte meg működését, ahol 2005 nyaráig tevékenykedett. 

2006 szeptemberétől új helyszínen, az V. kerületben, a Szent István bazilika mellett fogadja a látogatókat.

A múzeum kezdetben csak vendéglátóipar-történeti emlékeket gyűjtöttek, majd 1970-ben kereskedelem-történeti gyűjteménnyel bővült. Az intézmény ipartörténeti múzeumi feladatokat lát el, szakmuzeológiai követelményeknek tesz eleget.

 A kereskedelemtörténeti tárgyi gyűjteményt cégérek, cégtáblák, üzletberendezések és felszerelések, munkaeszközök és mérlegek, a kereskedelmi adminisztráció tárgyi eszközei, áruminták, árudobozok és üvegek, emlék- és reklámtárgyak stb. alkotják. A dokumentációs gyűjtemény tartalmaz okmány- és irattári jellegű anyagot, üzletkönyveket, számlákat, árjegyzékeket. Reklámnyomtatványai (plakátok, számolócédulák, szórólapok) iránt szakemberek és magánszemélyek egyaránt érdeklődnek.

A vendéglátástörténeti tárgyi gyűjteményekben helyet kapnak az éttermi és cukrászati termelés és értékesítés berendezési, felszerelési tárgyai, munkaeszközei. A tálaló, evő- és ivóeszközök között azok a példányok képviselnek különös szakmatörténeti értéket, melyek egy-egy vendéglátóhely (kávéház, cukrászda, szálloda stb.) emblémáit viselik magukon. A dokumentációs gyűjtemény legnépesebb csoportját az étlapok és menülapok alkotják.

A múzeum történeti anyagát a szakmához kapcsolódó képzőművészeti, numizmatikai gyűjtemény és a fotótár egészíti ki. Az intézmény szakkönyvtárral is rendelkezik.

A múzeum őrzi a múltat és segíti a jövőt, ezért a kulturális intézmények, a szakágazat és a szakoktatás rendelkezésére is áll. Sajátos eszközeivel támogatja a tömegeket megmozgató, az idegenforgalmat is vonzó rendezvényeket. Tudományos, ismeretterjesztő és közművelődési tevékenységének fontos eleme a gasztronómia, a kereskedelem és az idegenforgalom, valamint a kultúra kapcsolatának sokoldalú történeti megjelenítése. Kiemelt feladata az oktatásban és továbbképzésben való hatékony részvétel, a pályaorientáció segítése. Tárlatvezetésekkel, rendhagyó iskolai órákkal, előadásokkal, vetélkedőkkel stb. járul hozzá a szakmai műveltség gyarapításához.


Fortsæt Szent István tér 15., 1051 Budapest

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

0 events


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.