Maladype Színház

Maladype Színház

A 2001-ben alakult, állandó társulattal és alkotótársakkal működő Maladype Színház úgy nevezett, független színház, melynek társulata kizárólag pályázati forrásokból tartja fenn magát.

„Függetlensége” azonban nemcsak szervezeti formájának, hanem szellemiségének és a színházról alkotott elképzeléseinek is lényege. Ennek köszönhető, hogy a Maladype az elmúlt évek során, önmagát mindig újrafogalmazni képes társulat maradt, aki új kontextusokba helyezkedve, új felismerésekre tett szert, és aki a mindenkori változást a színházcsinálás természetes folyamatának tekinti. Tudatosan keresi a színházi-, és a nem színházi terek adta váratlan lehetőségeket, a szabálytalan színészi megoldásokat és azokat a közvetlen nézői reakciókat, melyek mentesek a hagyományos színházi elvárásoktól és klasszikus viselkedésformáktól.

A Maladypére jellemző sajátos színházi nyelv és gondolkodás, legfőképpen a koncentrált műhelymunkára, az intenzív színészi együttlétre és a közönséggel való folyamatos kommunikációra épít. Ezért fontosnak tartja a színészek elemző és szintetizáló képességének fejlesztését, kifejezésmódjuk mindennapi hangvételét és a rögtönzéseken alapuló színészi játék kreatív részének folytonos kondicionálását, mely azonnal és élénken reagál a nézőkkel közös térben keletkező történésekre is.

A Maladype Színház, Balázs Zoltán rendező-művészeti vezető irányításával létrehozott előadásai, melyek kitartóan vizsgálják a színház különleges minőségeit, komoly szakmai visszhangot kiváltó, új színházi nyelvvel kísérletező produkciók, melyeket a szakma és a közönség jelentős díjakkal honorált, és amelyek a Maladype társulatát a hazai és a nemzetközi színházi élet egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb független formációjává tették.

 

weiter 1067 Budapest, Eötvös u. 10.

Erreichbarkeiten


Adresse: 1067 Budapest, Eötvös u. 10.
Telefonnummer: +3670 368 7438
Webseite: http://www.maladype.hu
E-Mail-Adresse: maladype@maladype.hu

Landkarte


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!