Óbudai Társaskör

Óbudai Társaskör

Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda egyik, lakótelepek között megmaradt szigetén, az Árpád híd közelében található.

Hagyományaihoz híven nemcsak a városrész, hanem Budapest kulturális és társasági életének is jól ismert színfoltja.

A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, és a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek a hangulatos környezetben.

A világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, majd az Auer Vonósnégyes mindennapos jelenléte az ország egyik legrangosabb zenei műhelyévé avatta a házat.

A Magyar Televízióval közösen rendezett Zeneóra című produkció rendszeres jelentkezése a képernyőn, valamint az itt készült rádiófelvételek is segítettek abban, hogy az intézmény széleskörű ismertségre tegyen szert.

1995-től visszatérő program a Művészeti Szalon, ahol a különböző művészeti ágak - a zene, az irodalom és a képzőművészet - találkoztatásával egy-egy korra, gondolatkörre, művészeti jelenségre irányítják a közönség figyelmét. Nemcsak maradandó élményt kapnak, hanem olykor még gasztronómiai ízelítőt is.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál állandó helyszíneként a Mester és tanítvány sorozat várja a hazai és külföldi vendégeket is.

Continue Kiskorona utca 7., 1036 Budapest

0 events


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.