Program


ALEXANDROV

ALEXANDROV

Az Alexandrov együttes, az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttese visszatér Magyarországra, június 1-jén a tokaji közönségnek mutatkoznak be.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. június 1. szombat, 18:00

Az együttes Alexandr Vasziljevics Alexandrov vezetésével alakult 1928-ban a Vörös Hadsereg tizenkét katonájából. 1933-ban a tagok száma 300 főre duzzadt, tánckarral és zenekarral is kiegészültek, s ebben az évben vették fel az Alexandrov nevet alapítójuk után. Apja halála után Boris Alexandrov vette át az együttes vezetését, az ő igazgatói irányítása alatt váltak világhírűvé. Fennállásuk óta több mint hetven országban koncerteztek, felléptek többek között a berlini fal leomlásának tiszteletére rendezett Roger Waters Fal című koncertjén, de 2004-ben a Vatikánban, II. János Pál pápa születésnapján is.

A társulat ma 120 főből áll, férfikórussal, női és férfi szólóénekesekkel, valamint klasszikus és akrobatikus technikával bíró táncosokkal. A zenekarban a fa-és fémfúvósok mellett eredeti orosz autentikus hangszerek, balalajka, domra, baján, harmonika idézik meg az összetéveszthetetlen orosz hangulatot. Repertoárjuk az orosz népdaloktól, az egyházi énekeken, operaáriákon át, a popzenéig terjed, amiből nem hiányozhat a híres Katyusa vagy Kalinka című népdal.

Ők Oroszország egyik legismertebb büszkeségei, akik most Tokajban mutatják be az orosz hagyományokat, mindezt a művészet legmagasabb fokán.

Az eseményt követően lehetőség kínálkozik az érdeklődőknek a Bajnokok Ligája döntőjének óriáskivetítőn történő megnézésére a Katlan kávézóban, melyhez orosz vacsorát is kínálunk.

Előétel: Blini füstölt lazaccal
Leves: Borscs leves
Főételek: Pelmenyi, Sertéskaraj Orloff módra, Marha Stroganoff módra
Desszert: Szirnyiki erdei gyümölcs szósszal (túrófánk)

Ajánlatunk


40 évvel első szegedi előadása után visszatér az István, a király!

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est méltó folytatása a Föld minden pontjáról most Önökhöz érkezik!

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

További ajánlataink


Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Gödöllőre!

Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!