Program


ArcMás másképp – Zene-Idő Fodor Ákos emlékest

ArcMás másképp – Zene-Idő Fodor Ákos emlékest

A költő harmadik, 2019-ben megjelent posztumusz kötete, a: "Zene-idő", melynek apropóján ezen az emlékesten „zenés” oldaláról is megismerhetik Fodor Ákost az érdeklődők.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. október 10. csütörtök, 19:00

Szinte mindig vele volt a zene – körülötte is, benne is. Egykor zongorázni és fuvolázni tanult, konzervatóriumot végzett, majd a Zeneakadémián diplomázott; sokáig dolgozott zenei szerkesztőként, és zenetudományi feladatokat is kapott. Több mint ötven zenés színpadi mű szövegeinek fordításában, megírásában működött közre, dalszövegeket írt. Fodor Ákos (1945–2015) hivatásává azonban a költészet vált, egyik jellegzetes versformájává/műfajává pedig a japán eredetű, 17 szótagból álló haiku. Ezt sokan tudják róla, de azt már kevesebben, hogy korántsem csak haikukat írt, és hogy zenei élményei számos szövegét szövik át így vagy úgy. Ezekből ad közre válogatást a költő harmadik, 2019-ben megjelent posztumusz kötete, a Zene-idő, melynek apropóján ezen az emlékesten „zenés” oldaláról is megismerhetik Fodor Ákost az érdeklődők.

Közreműködők: Dolák-Saly Róbert előadóművész, író, zeneszerző, Hrutka Róbert zenész, zeneszerző, producer, Karalyos Gábor színművész, Podonyi Hedvig újságíró

Az est háziasszonya: Barabás Éva

Ajánlatunk


1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában. Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű.

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

További ajánlataink


„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal…

Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!