Programm


Bródy János koncert

Bródy János koncert

Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata.

Kartentypen


11 990 Ft - 13 990 Ft
3 Tickettyp

Aktuelle Veranstaltungen



 Ő aztán igazán a Beat korszak gyermeke. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett. 1973-ban a zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest.

1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, hiszen valóságos művészeti alkotóműhelyként működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. A Fonográf-korszakban jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és az István, a király.

Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött Első lemeze 1980-ban jelent meg Hungarian Blues címmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a Filléres emlékeim; Földvár felé félúton; Mama kérlek; és a Bródy-dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó Maszkabál.

Második albuma a Ne szólj szám volt 1984-ben. A nyolcvanas évek végén következett a Hang nélkül, melyen az Engedd, hogy szabad legyek, az Átmeneti állapot és a Zárt osztály már nyíltan szólt a változás iránti vágyról, de emlékezetes maradt a Légy hű magadhoz vagy A fiam meg a lányom, melyben a szerző új szerepköréről tudósított.

Az utca másik oldalán című összeállítás 1994-ben jelent meg máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a Tangó LeMondó és a Haggyá' má' békibe', de művészi hitvallást is jelzett a Mit tehetnék érted, A földön járj vagy az Őszinte bohóc.

A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, ironikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vigasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat. Az 1994 végén a régi Budapest Sportcsarnokban tartott előadásról Volt egyszer egy koncert címmel CD és később DVD is forgalomba került.

2001-ben, az új évezred kezdetén Kockázatok és mellékhatások címmel jelent meg az a zenei gyógyszer, amellyel nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a Jön a vonat és a Meg kéne kapaszkodni, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. 

Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegkönyvét írta (Kőműves Kelemen, István, a király, Doktor Herz, Fehér Anna, A kiátkozott, Veled, Uram, Will Shakespeare vagy akit akartok, és az Andrew Lloyd Webber zenéjével készült Volt egyszer egy csapat.). A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész életművét sokféle díjjal ismerték el, 2011 tavaszán a Fonogram életműdíját vehette át. Ekkor jelentette be, hogy elfogadta az EMI felkérését egy új album készítésére, és július végére a Fodo Sound Stúdióban elkészültek a felvételek.

Az Illés szekerén című album 2011. szeptember 22-én került forgalomba és komoly meglepetéseket tartogatott még azoknak is, akik jól ismerték Bródy János addigi pályafutását.

A feltámadt érdeklődés következménye, hogy Bródy János 2016-ban egy Ráadás albummal jelentkezett, mely eredetileg jubileumi vinil (bakelit) korong lett volna. A slágerlistás lemezen vadonatúj számok: Te itt leszel majd mellettem, Magyarok közt európai, Birkaország, Újra ősz van már, Gyere édes, jöjj és korrumpálj, és régi dalok újraértelmezett feldolgozásai szerepelnek, mint a Csillag Hajnalka folytatása, a Felföldiné estéje. A 70. évfordulóra végül egy 5 lemezes exkluzív bakelit összeállítás jelent meg, melyből csak 300 példányt gyártottak. A felemelő hangulatú Aréna koncertről BRÓDY70 címmel DVD+2CD került forgalomba szintén a Grundrecords gondozásában.

Bródy János elsősorban dalszerzőnek tartja magát. Dalait sokan sokféle formában feldolgozták; Koncz Zsuzsa és Halász Judit mellett írt dalokat Zoránnak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek, Komár Lászlónak is, és egy időben Várszegi Gábor nevében az Omega szövegeit is ő írta. (Csillagok útján, Gammapolis). 25 év elteltével került nyilvánosságra, hogy Várszegi Gábor Bródy János kérésére adta nevét azokhoz a dalokhoz, amelyeket Bródy írt. Bródy János véleménye volt: „Nagyon izgalmas kihívás volt, hogy tudok-e úgy írni szövegeket, hogy mindenki teljes természetességgel Omega-szövegnek gondolja. Úgy tűnik hogy sikerült.” Álnéven Szűcs Juditnak is írt két dalt, pl. a Te, figyelj címűt. Újabban a Margaret Island zenekar és az Ivan & The Parazol műsorában is szerepelnek Bródy-dalok.

 

Angebote


2022 után ismét a Várkert Bazárban koncertezik a nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó. Annak idején villámgyorsan váltak a…

A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!