program


KisKalóz

KisKalóz

Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak

Billettyper


3 200 Ft - 6 500 Ft
3 Billettype(r)

Dato






A Magyar Nemzeti Balett évek óta igyekszik a balettnövendékek számára is külön repertoárt kialakítani. Így a korábbról már ismert KisHattyúk tava, illetve KisCsipke analógiájára az új évadban a KisKalóz című előadással adnak lehetőséget a balettet tanuló kicsiknek, hogy igazi, persze rövidített formájú előadásban vegyenek részt. Mivel a produkcióban fiatal, de már végzett táncosok is fellépnek, a gyerekeknek komoly lehetősége nyílik belekóstolni és belelátni az igazi színház, balettművészet világába, ráadásul úgy, hogy kortársaik nézik őket. Ez az előadás főleg a fiú szereplőknek kedvez, amivel nem titkolt célja az OPERA művészeti vezetőségének, hogy számukra is kedvet csináljon a balettművészethez. Az emblematikus részeket tartalmazó matiné után adott a lehetőség: az érdeklődők az évad végén megtekinthetik az eredeti, „nagy” A kalózt is, amely a maga teljességében tartalmazza a kalandokkal teli, izgalmas történetet, szerelemmel, árulással, életveszélyes hajótöréssel, végül megmeneküléssel.

ALKOTÓK
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus / Balettmester: Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Murujev Denis, Radina Dace
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Gyarmati Zsófia, Kőszegi Katalin, Pavlova Tamara, Yakushkina Nataliia
A balettmesterek asszisztense: Szekeres Adrienn
Vetítési anyag: Berkes Bálint

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei
 

PÅ PLAKATEN


Ken Ludwig: Primadonnák Bohózat 2 részben

Az eredetileg “A technikus” címen bemutatott darab 2011-ben Franciaországban az egyik legnagyobb irodalmi elismerésben, Molière-díjban részesült, melyet az adott év…

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.