Lovasi egy az egybe
Lovasi András „Egy szál gitáros” szólóestje
more
Lovasi András „Egy szál gitáros” szólóestje
more
Lovasi egy az egybe - Csak maga
Lovasi András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője.
Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik.
A különböző zenekari formációkban működő előadó a több, mint 35 év dalaiból összeállt életműből merít az „egy szál gitáros” műsorában: előkerülnek Kispál-klasszikusok „tábortűzi” megszólalásban, felcsendülnek Kiscsillag-dalok, illetve nagy hangsúlyt kapnak a három Lovasi-szólólemez dalai.
Lovasi dalai és szövegvilága jelentős hatással van a mai magyar könnyűzenei szerzők sokaságára. Az „egy szál gitáros” műsora sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert, ráadásul a szerző előszeretettel mesél a dalok keletkezéséről. Megismerhetjük, milyen állapotú egy dal, mielőtt zenekari
hangszerelést kap, az eleve akusztikus gitárra írt dalok pedig ebben a műsorban igazán autentikusak. Lovasi jelenleg is több produkció részese, frontembere, és a mai napig ontja magából a dalokat. Az új szerzemények rendszerint az EGY AZ EGYBE ...csak maga szóló műsorban hallhatóak a közönség számára
Műsor: Orbán György: A csodafa Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Vezényel: Fülöp Dániel Erik
HAYDNEUM MÜPA BÉRLET IV. ELŐADÁSA MOZART: Requiem K. 626
Ill Considered continue to astound with their energetic and touching music, fusing free improvisation with a deep understanding of groove.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.