Program


Világjáró - Ismeretterjesztő előadás Radics Tamással - A Kárpátok legszebb hegységei

Világjáró - Ismeretterjesztő előadás Radics Tamással - A Kárpátok legszebb hegységei

VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT

Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.

Ticket types


1 000 Ft
Kamra

Current events



Az immár egy éve elindult, több részes előadássorozat vezetője Radics Tamás, aki 2015-óta foglalkozik túravezetéssel. Az utak során mindig nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, hogy az élmények mellé valami pluszt is tudjon nyújtani. És hogy miért is szereti ezt csinálni?

„Hivatástudatom mellett fontosnak érzem, hogy meséljek utazásokról, expedíciókról, természetről, az emberről és az élményekről motiválásképp és hozzájárulva ezzel az hallgatók jövőbeli emlékeihez.”

2022-ben Ugandába, Kis-Antillákra, Kirgizisztánba és Kárpátokba utaztunk, 2023-ban  Grúziába, majd Nepálba, Madeirára, Erdélybe, Malajziába, végül Tanzániába, Felvidékre, Kaukázusra és Marokkóba, 2024-ben pedig Indonéziába, Mexikóba és Iránba is ellátogatunk képzeletben.

2024.06.11. kedd 18.00: A Kárpátok legszebb hegységei

A Dévényi-szorostól a Vaskapuig húzódó 1500 km hosszú Kárpátok páratlan változatossággal rendelkezik. Legmagasabb hegységein túrázni igazi kihívást jelent, amely örök élménnyé fog válni a bakancskoptató számára, főleg akkor, ha a klasszikus "nagytáskás" vándorlás során járja be a Kárpátok jeles bérceit. Radics Tamás félévzáró előadásában a kedves érdeklődők megismerkedhetnek a Déli-Kárpátokban húzódó Retyezáttal és Fogarasi-havasokkal, a Kárpátkanyar változatos hegyeivel, a magyar téli olimpiai álmokat dédelgetett Radnai-havasokkal és tágabb hazánk legalpibb jellegű magashegységével a Magas-Tátrával is.

Suggestions


"Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal…

"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani" G. B. Shaw.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.