TÁNCDALFESZTIVÁL
TÁNCDALFESZTIVÁL
A műsort kíséri: Molnár György, Lyra-díjas harmonikaművész és Koncertzenekara
Fellépő művészek: Zalatnay Sarolta, Soltész Rezső, Poór Péter
more
TÁNCDALFESZTIVÁL
A műsort kíséri: Molnár György, Lyra-díjas harmonikaművész és Koncertzenekara
Fellépő művészek: Zalatnay Sarolta, Soltész Rezső, Poór Péter
more
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Molnár György első hangszeres leckéit Nagyapjának köszönheti, majd kiváló tanárai: Herrer Pál és Tabányi Mihály segítették zenei fejlődését.
„A harmadik születésnapomra kaptam meg első hangszerem, ezzel kezdődött minden, azóta az életem része a zene és a művészet.”
Több versenygyőzelem után az 1999-es év szólistája, 2000-ben pedig az Országos Harmonikaverseny kategória győztese lett. Eddigi pályafutásának csúcspontja volt, mikor egy szakmai bizottság döntése alapján 2002-ben átvehette a nemzetközi Lyra díjat a Budapesti Kongresszusi Központban.
A Harmonika Virtuózai Koncertsorozat 2000-ben indult hódító útjára, melynek megalkotója maga a zenekar vezetője és szólistája Molnár György volt. Célja a hangszer méltó helyre emelése a hazai zenei életben. Ennek megvalósításában négyfős zenekara segíti, melybe a szakma legkiválóbb zenészei tartoznak.
A koncertzenekar első tematikus nagykoncertje volt a 2016-ban indított Táncdalfesztivál, mely most idén 55 éves születésnapját ünnepli. Ezen koncerten olyan sztárvendégek állnak színpadra, akik mind ott voltak az 1966-os kezdeteknél. A Táncdalfesztivál 55’ Koncertgála annyira sikeres és népszerű előadása lett a Koncertzenekarnak, olyan nézőszámot generált a színháztermi és a nyári szabadtéri koncertek alkalmával is, hogy ezt a sikerszériát nem szakítjuk meg, így 2021-ben is folytatjuk!!!
„A koncerteken nincsenek korosztályok, minden látogató élvezi műsorunkat. Célom igazi zenei értékek közvetítése úgy, hogy közben a közönség remekül szórakozzon”
A koncertsorozat megalakulása óta a zenekar szinte valamennyi jelentős magyarországi városban fellépett, mindenütt teltházak fogadták.
„Szeretettel várom azokat, akik már ismernek és láttak színpadon, vagy akik kíváncsiak előadásunkra, és a harmonikát is kedvelik. Ígérem, mindent elkövetek, hogy egy felejthetetlen estét tölthessünk együtt.”
Beethoven in the Park – July 2024 The Hungarian National Philharmonic concert series in Martonvásár
Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon! A fantasztikus látványú és koreográfiájú…
..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis lidérc.…
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók,…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.